Élő archívumok - A közös kulturális örökség ereklyéi - Nyitórendezvény Ópusztaszeren

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a zentai Történelmi Levéltár “Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi” elnevezésű projektje, mely az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia program keretében valósul meg, 2018. március 29-én tartotta nyitórendezvényét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

A projekt fő feladata, hogy felkutassa és bemutassa a Dél-Alföld eddig nem megfelelő mértékben dokumentált ipari- és agrártörténeti értékeit. A kutatás eredményeit a társadalomtudományok képviselői (levéltárosok, néprajzkutatók és történészek) dolgozzák fel, és mutatják be különböző eseményeken, nyilvános megjelenéseken, promóciós anyagokon, publikációkon és ifjúsági táborokon keresztül. A régi, eddig nem publikált iratok, illetve azok megfelelő interpretálása tudományos hátteret biztosítanak a régió mezőgazdasági, ipari és társadalmi helyzetének a megértéséhez.

Az együttműködés az alábbi tevékenységeket foglalja magába:

  • levéltári dokumentumok széleskörű, alapos kutatását,
  • a kutatás eredményeit magába foglaló adatbázis létrehozását,
  • négy könyv kiadását (két kézikönyvet, melyeknek a levéltári dokumentumok széleskörű, alapos kutatása szolgál alapul, illetve két tanulmánygyűjteményt, melyek közül az egyik a a régió agrártörténeti múltját mutatja be, a másik pedig 6–8 cég iratanyagán keresztül a régió valamint a korszak ipari, gazdasági sajátosságait ismerteti),
  • számos PR tevékenységet és olyan termékeket, melyek a széles nyilvánosság számára készülnek (vándorkiállítás, gyermek- és ifjúsági táborok),
  • mezőgazdasági gépek bemutatására szolgáló épületek felépítését,
  • mezőgazdasági gépek helyreállítását
  • ismertető táblák elhelyezését.

A nyitórendezvényről bővebben olvashat a Magyar Szó, a Pannon RTV, a VajdaságMa és a delmagyar.hu oldalakon.

A projekt Facebook oldala elérhető itt.