A levéltár története

A zentai levéltár alapítása[1]

Zentának – bár településtörténete 1216-ig, várostörténete pedig 1506-ig nyúlik vissza – a XX. század közepéig nem volt levéltára. A „levéltár” és a „levéltárnok” fogalmak jelentkeznek ugyan már nemcsak Zentán, hanem a szomszédos Ada, Óbecse, Ókanizsa és Szenttamás községekben is a XIX. században, ezek azonban nem a mai értelemben vett levéltárak és levéltárosok voltak.

A levéltár hiánya a korábbi időkben mégsem jelentette azt, hogy a már keletkezésükkor is fontosnak, értékesnek tartott írásokat elkallódni hagyták volna. Ezeket az iratokat a községek és a céhek más értéktárgyakkal együtt kulcsra zárt, megvasalt ládában őrizték.

A XVIII. század második felében, a központi államigazgatás kiépülésével a területi igazgatás, feladatai is szaporodtak, hatáskörük bővült. A felsőbb hatóságok utasításait nem volt elegendő elolvasni, hanem ajánlatos volt lemásolni, így jöttek létre a „manuálék”, a megyétől, Zomborból és a kerülettől, Óbecséről érkezett körlevelek másolat-könyvei, a községi adószedő, a „cassa perceptor” adónaplói, a bírói számadások könyvei, a községi elöljáróság üléshatározatainak „prothocollumai”, a Mária Terézia által bevezetett rovásadó-összeírások („Conscriptio possesiones”) évente bekötött ívei – egyszóval: a kötetek. A községi hivatali dokumentáció köteteinek elhelyezésére a láda már kevésbé volt alkalmas. Az iratok kezelése létrehozójuk, így a községekben Mária Terézia 1751-ben kiadott kiváltságlevele XVIII. cikkelyének rendelkezése szerint a jegyző feladata volt. Hivatalában a kötetek megőrzésére zárható szekrény állt rendelkezésére.

A XVIII. század végén a területi igazgatás szervezete és hierarchikus felépítése mind jobban megszilárdult. A hivatalokban a kötet formájú dokumentáció mellett a levél formájú is egyre szaporodott; az egész dokumentáció elhelyezésére, megőrzésére és kezelésére a községekben a jegyző főfelügyelete alatt álló segédhivatal jött létre, ahol a korábbi iratokat is őrizték és nyilvántartásba vették – lajstromozták -, illetve az intézendő ügyek iratait iktatták.

Az idő múlásával ez a típusú anyag is egyre szaporodott, újabb és újabb szekrényeket igényelt. Amikor a szekrények a segédhivatal térségét elviselhetetlenné telezsúfolták, akkor áthelyezték őket valamely közelebbi helyiségbe: létrejött az irattár, amelyet akkor azért, mert régi okleveleket, körleveleket (kötetben) és hivatali leveleket tartalmazott, „levéltár”-nak neveztek. A XIX. század első felében Ada, Óbecse, Ókanizsa, Zenta és Szenttamás „levéltárairól” már említés történt – Ókanizsa például 1851-ben rendeztette a forradalom idején részben elégett és rendezetlenné vált levéltárát -, de „levéltárnoka” csak Zentának mint városnak volt.

A XIX. század folyamán a községi elöljáróságok mellett egyre újabb és újabb iratképzők keletkeztek. A céhek és az egyházak helyi hivatalai mellett társulati, egyesületi, intézményi és vállalati irattárak alakultak ki. Iratait kezelte és őrizte az Ármentesítő Társulat, az olvasókörök, a Casino, az Ipartestület, az iskolaszék, a gimnázium, a közkórház és a villanytelep, valamint más közületi szervek és szervezetek is.

A közületi irattárak mellett személyi irattárak is létrejöttek: ügyvédek, megyei és országgyűlési képviselők, helyi lapok kiadói és szerkesztői, valamint mások személyesen őrzött, személyükkel szoros kapcsolatban álló iratai.

A XIX. században honosodott meg vidékünkön a hagyományápolás, a regionális és helyi történeti munkák írása és ezzel szoros kapcsolatban az írott és tárgyi emlékek felkutatása és gyűjtése. E régiségkedvelők, általában a múzeumi gyűjtőtevékenység megalapozói, előhírnökei hozták létre a tárgy- és iratgyűjteményeket. Az iratgyűjtemény a gyűjtő által különböző irattárakból kiemelt vagy személyes iratokból: oklevelekből, kéziratokból, rajzokból, műszaki iratokból, fényképekből és nyomtatványokból létesített gyűjtemény. Ilyen gyűjteménye volt Zentán a Dudás és a Vujić, Óbecsén pedig a Gombos családnak.

Az irattárak és iratgyűjtemények – még a községi és közületi irattárak is – a tőkés társadalmi rendszerben magántulajdonnak minősültek, s így azokkal létrehozójuk (a fondképző), illetve kialakítójuk (a gyűjtemény kialakítója) szabadon rendelkezett: elidegeníthette, selejtezhette, megsemmisíthette. Az iratokat legtöbbször gyakorlati értékük miatt őrizték; mivel az az idő múlásával csökkent, megóvásukra a tulajdonos egyre kevesebb gondot fordított. Az iratok elkallódtak részben vagy teljesen megsemmisültek.

A levéltári szolgálat megalapozása 1944 után

Bánát, Bácska és Baranya Katonai Parancsnoksága 1944 őszén utasítást adott a körzeti népfelszabadító bizottságoknak “az iskolák megnyitása előkészületeinek elvégzésére”. Ebben az utasításban nem csupán az iskolák megnyitásával kapcsolatos kérdéseket szabályozták, hanem a műemlékekre, könyvtárakra, levéltárakra és múzeumokra is felhívták a helyi hatóságok figyelmét:

„A helyi térparancsnokságok gondoskodjanak:
a) minden állami, testületi, egyházi, közművelődési, intézményi és egyesületi, fasiszta, ötödik hadoszlopos és megszálló, valamint más irattár;
b) minden elhagyott olvasókör és könyvtár;
c) minden elhagyott templomokban vagy másutt lévő műemlék és
d) minden múzeum károsodástól és megsemmisüléstől való megóvásáról.”[2]

A következő évben, 1945. február 20-án Jugoszlávia Népfelszabadító Bizottsága a kulturális emlékek és régiségek védelméről országos hatályú rendeletet tett közzé, melyben a régiségek és kulturális emlékek fogalmát a „volt állami, testületi és intézményi irattárakra” is kiterjesztette.[3] Ennek szellemében intézkedett a Vajdaság Autonóm Tartomány Népképviselőházának Főbizottsága 1946. november 2-án „A múzeumok, műemlékvédelem, levéltárak és könyvtárak ideiglenes megszervezéséről a Tartományban”.[4] E rendelet megvetette a levéltári szolgálat kiépítésének szervezeti alapjait: kimondta a Vajdaság Levéltárának megalapítását (amely már 1946 májusában megkezdte működését) és megszabta illetékességét a Vajdaság egész területére. Ugyanakkorra a Vajdaság városait illetően városi „kulturális-tudományos intézet” megalakítását irányozta elő keretükben múzeummal, levéltárral és könyvtárral, amelyek ágazati szakigazgatás tekintetében a központi intézmények alá tartoznak, azok módjára alakul belső szervezetük, hatáskörük pedig a városra és annak környékére terjed ki:

„Minden városban a városra és a környező járásokra kiterjedő hatáskörrel és illetékességgel városi múzeum – mely ugyanakkor a területi műemlékek és természeti szépségek megbízott őrzője is – valamint levéltár és könyvtár létesül; ennek ugyancsak hivatalos elnevezése és egységes igazgatósága lesz.”

A rendelet kilenc „kulturális-tudományos intézet” létesítését irányozza elő a Vajdaság egész területére, kilenc városban, közöttük Zentán is. A zentai intézmény illetékes Zenta város, az óbecsei és a zentai járás területén. Az intézeten belül a rendelet a levéltár feladatát így határozza meg:

„A városi levéltárak elsősorban magának a városnak a történeti fontosságú, írott dokumentumai gyűjteményét őrzik; továbbá felügyeletet gyakorolnak azon irattárak felett, amelyek történelmi jelentőséget nyerhetnek, és amelyekre illetékesek; a kulturális intézmények felett, mint amilyenek az iskolák, művelődési egyesületek vagy az egyházak születési, házassági és halotti anyakönyvei, vagy a közigazgatási egységek és bíróságok iktató- és mutatókönyvei és egyéb történeti tartalmú iratai.”

A kissé pongyola fogalmazás ellenére is világosan kitűnik az, hogy az alapítandó városi levéltárak feladata egyrészt a levéltári anyag megőrzése, másrészt azon szervek és szervezetek ellenőrzése, amelyek levéltári anyagot hozhatnak létre.

A levéltár bölcsője: a zentai múzeum

A vajdasági Főbizottság kezdeményezésére a zentai Városi Népbizottság Lazar Kragujević általános iskolai tanárt kinevezte múzeumi megbízottá, és ő 1947 telén megkezdte a zentai múzeum megalakításának előkészületeit.[5] A múzeum szervezése viszonylag gyorsan haladt, mellette azonban a levéltári tevékenység esetleges jelleget kapott. Ez a Vajdaság többi városában is így történt: a múzeumi tevékenység látványosabb, érdekesebb, a tömegek mozgósítására alkalmasabb volt. A néphatóság nem engedte a levéltári ügyeket elsikkadni, igyekezett azt a kialakuló múzeumi hálózat és megbízottak segítségével előmozdítani. Ezért a vajdasági múzeumi megbízottak harmadik értekezletén, 1947. április 13-án Nagybecskereken is napirenden szerepelt a levéltári szolgálat. Ezt illetően ugyancsak megbízottak beszervezése látszott a legjobb megoldásnak, amelyet a Vajdasági Levéltár irányított. De a tartományi Főbizottság közművelődési osztálya is elrendelte a városi népbizottságoknak, hogy a „levéltári körzet”-nek helyiséget jelöljenek ki, a körzet élére pedig „levéltári megbízottat” nevezzenek ki.[6] A levéltári megbízottak legfontosabb teendője a rendelet szerint a körzetükben található történelmi értékű irattárak biztosítása volt.

A városi népbizottságok intézkedését be sem várva mindenütt, a tartományi Főbizottság közművelődési osztálya 1947. július 16-án kinevezte a levéltári megbízottakat az egész Vajdaság területére; Zentára Lazar Kragujević tanárt, aki így most már rendes tanári állása mellett levéltári és múzeumi megbízott is lett.[7]

A levéltári szolgálat szervezése azért is sürgető volt, mert egyre fokozottabban jutott kifejezésre a háború utáni országos papírhiány, s a szakszerű iratselejtezésre nem volt kellő munkaerő. A történeti jelentőségű irattárak védelme érdekében a Vajdaság Főbizottsága Elnökségének Általános Osztálya is köriratban fordult a városi és járási népbizottságokhoz, majd ezt követően a Főbizottság Művelődési Osztálya fordult a városi néphatóságokhoz:

„A levéltárak szervezésével kapcsolatban értesítjük, hogy az a szükséges, hogy a történeti levéltár vezetésével megbízott személy valóban abban az intézményben (ti. a levéltárban – DJ) dogozzon. Ezen felül az is szükséges, hogy az újvidéki Vajdasági Levéltár felhívására meglátogassa és megtekintse a helyi népbizottságok irattárait és más intézmények irattárait is levéltári körzetében. A kiszállás költségei azt a járási népbizottságot terhelik, amelynek területén van a meglátogatott irattár…”[8]

Kragujević főként a múzeumi gyűjtemény létrehozásán dolgozott. Idejéből a levéltári szervezőmunkára alig futotta, de azért a néphatóság leirataira válaszolva adatokat szolgáltatott a „levéltári körzet” értékesebb irattárairól, így a zentai városháza tornyában rendezetlenül felhalmozott iratanyagról, az Óbecsén, Szenttamáson, Péterrévén, Moholon, Adán és Martonoson általa beszervezett helyi levéltári megbízottakról.[9] Ebből az időből maradt fenn az első közösintézményi munkaterv is: „A zentai városi múzeum, levéltár és könyvtár munkaterve” nem tudni, milyen időszakra készült, de tartalma arra utal, hogy a legfontosabb teendőket tartotta számon. Így a terv levéltári része a következőket irányozta elő:

„1. Összegyűjteni az adatokat a levéltárakról, és azokat megvédeni.
2. Felkutatni a régi városi irattárakat és a történelmi értékű dokumentumokat összegyűjteni a zentai Városi Múzeum közös levéltárába.
3. A levéltárakat a tudomány rendelkezésére bocsátani.
4. Elvégezni a leltározást és a kategorizációt.”[10]

Ez az első levéltári munkaterv megjelöli a három legfontosabb feladatot: felkutatni, nyilvántartani és rendelkezésre bocsátani. Feladatának kivitelezésében azonban nem levéltári, hanem múzeumi elv érvényesült, mert a levéltári anyagot is gyűjtemény formájában akarta megszervezni. Ki akarta emelni a régi városi irattárakból a történelmi értékű dokumentumokat és összegyűjteni a zentai Városi Múzeum „közös levéltárába”. A gyűjteményszervezés múzeumi módja azért érvényesült, mert az írott emlékekben is elsősorban a „régiséget” értékelték, nem az általa hordozott adatok jelentőségét. Az így begyűjtött anyag a múzeumban fennmaradt, és 1961-ben onnan legnagyobbrészt át is került a levéltárba. Sajnos azok az irattárak, amelyekből annak idején a múzeumi gyűjteménybe kerültek az értékesebb, látványosabb dokumentumok, elkallódtak, megsemmisültek, mert birtokosaik úgy vélték, hogy a történeti értékű anyagot megmentették, tehát a többi, értéktelen iratanyagra nem kell gondot viselni.

Nagy veszélyt jelentett a régi irattárakra az országos papírhiány. A bíróságoknál, vállalatoknál, közigazgatási szerveknél (a két járás 27 településén) a levéltári vezető jelenléte nélkül hatalmas mennyiségű iratanyagot selejteztek ki ennek enyhítésére. A levéltári anyag fokozódó pusztulását megakadályozandó a tartományi néphatóság ismételten figyelmeztette a népbizottságokat:

„Gyakran megtörténik, hogy néphatóságaink átengedik (eladják) a régi levéltári anyagot és a régi könyveket a hulladékfelvásárló vállalatnak anélkül, hogy azt előbb szakember átnézné. Előfordul, hogy ily módon megsemmisülnek iratok és könyvek, amelyeket még felhasználhatnánk. Szükséges ezért, hogy utasítsátok a helyi (kerületi) bizottságokat, hogy selejtezési szándékukról legelőbb értesítsék a legközelebbi városi könyvtárat, múzeumot és levéltárat, és az anyagot szakember átnézése nélkül el ne adják. Csak a nevezettek írásos engedélyével lehet az anyagot eladni.”[11]

A régi irattárak felbomlásához az is hozzájárult, hogy szükségmegoldásként a hivatali munkához a régi iratok üresen hagyott hátoldalát szövegezésre konceptusként, de új iratok szerkesztésére, kiadmányként is felhasználták. Kétségtelenné vált, hogy csakis a régi irattárak összegyűjtésével lehet védelmüket hathatóssá tenni, ehhez pedig elsősorban is helyiségre volt szükség. Zentán a múzeum is helyiséghiánnyal küzdött, a levéltári anyagnak másutt kellett helyet biztosítani. Ezért a Vajdasági Levéltár igazgatója is Zentára látogatott:

„A legfontosabb dolgok, amelyeket el kell intéznünk: helyiség biztosítása a levéltári vezetőségnek, továbbá a levéltári vezető utazásainak pénzelése az irattárak megtekintésére végzett kiszállások alkalmával.”

Így fogalmazta meg látogatása célját 1948. április 6-án dr. Marko Maletin levéltári igazgató a Kragujevićhez intézett levelében.[12] A látogatás eredményéről nem maradt fenn a múzeumban írott feljegyzés: hogy az igen sovány lehetett, azt abból tudjuk, hogy április 23-i keltezéssel jelenti a múzeum a Vajdasági Levéltárnak, hogy sem Zenta város, sem a zentai és az óbecsei járás költségvetésében nem irányzott elő hiteleszközöket a levéltári tevékenységre.

A levéltárak pusztulása olyan méreteket öltött, hogy a szövetségi kormány 1948. március 27-én külön rendeletet bocsátott ki a levéltárak ideiglenes védelméről.[13] Ugyanakkor, 1948 áprilisában a múzeum állandó munkaerőt kapott, a levéltári körzet viszont nem. Ma már aligha deríthető ki, volt-e ebben céltudatosság, tény azonban az, hogy a Városi Népbizottság a levéltári körzet vezetőjének írásos engedélye nélkül, annak tiltakozása ellenére fogott hozzá a város közel két évszázados levéltárának selejtezéséhez. Ez a selejtezés a városi jegyzőkönyveket, vagyonösszeírásokat és adókönyveket kivéve papírzúzdába juttatta a város majdnem teljes iratanyagát 1769-től 1936-ig. A kiselejtezett iratanyag súlya 30 262 kilogramm, azaz három vagon. A selejtezés teljesen szakszerűtlenül folyt, a kiselejtezett anyagról semmilyen jegyzék nem készült. A felelőtlen selejtezés ellen tiltakozó megbízottat kidobták.[14] A selejtezés folyamán a még valamennyire rendezett csomózott anyag is széthullott és összekeveredett, úgyhogy a megőrzésre kiválasztott anyag is ömlesztett állapotban került a Népbizottság (városháza) épületének tornyába. Ez a selejtezés a város levéltári anyagában nagyobb kárt okozott, mint az 1848-as forradalom, az 1911-es tűzvész és a két világháború együttvéve.

A zentai Levéltári Központ megalakulása

Ezerkilencszáznegyvenkilencben Vajdaság majd minden levéltári körzete helyiséghiánnyal küzdött, de az újvidékit és a zentait kivéve mindegyiknek volt már kinevezett vezetője, és a körzetek központjában levéltári központok alakultak. A Vajdasági Levéltár is igyekezett rávenni a várost a központ megalakítására, mire az 1950 januárjában Ivan Preradov községi iktatót és irattárost kinevezte a zentai Levéltári Központ tiszteletdíjas vezetőjének, de a központ megalakításáról írásbelileg nem intézkedett. Preradov betegsége és iktatói munkájának felhalmozódása miatt a levéltári feladatokat ellátni nem volt képes. Novemberi jelentésében így panaszkodik:

„Csak ketten dolgozunk az irattárban, ezért nincs időm arra, hogy a terepre járjak, s összeírjam a járási, városi és helyi népbizottságok irattárait.”[15]

Jelentéséből azt is megtudjuk, hogy a zentai Levéltári Központ a népbizottság épülete tornyának III., IV. és V. emeletén van, tulajdonképpen három 3x7x11 méteres helyiségben, ahol teljesen széthullott és összekeveredett iratok és könyvek halmozódnak, amelyeknek Preradov még a korát sem volt képes csak hozzávetőlegesen is megállapítani.

A Vajdasági Levéltár, megunva a várakozást, maga lépett fel a népbizottság hatáskörében: 1950. november 14-én 1018. számú ügyiratával megalapította a zentai Levéltári Központot. Most már a népbizottság is cselekedett: dr. Miloš Knežević nyugalmazott városi tanácsnokot, egykori polgármestert nevezte ki a Levéltári Központ tiszteletdíjas vezetőjévé, Preradovot pedig helyettesének. A Levéltári Központ megalakulásáról Knežević körlevélben értesítette az érdekelt helyi és járási népbizottságokat. Levelében felhívta figyelmüket az akkor meghozott szövetségi levéltári törvényre,[16] és már annak értelmében jelentést kért a területükön lévő irattárakról:

„Felhívom az illetékes népbizottságok figyelmét az egyes irattárak fontosságára… szükséges egészséges, száraz helyiségeket biztosítani az irattárak elhelyezésére, pénzt teremteni a levéltári körzetnek, kinevezni elégséges számú hozzáértő tisztviselőt, akik bejárják, átnézik az irattárakat, biztosítják a veszélyeztetett iratokat...”[17]

A népbizottságok közül azonban egyedül az óbecsei községi válaszolt a körlevélre: értesítette a Levéltári Központot a község területén levő legrégibb és legfontosabb irattárak állapotáról. A jelentés szerint ezek az irattárak rendezetlenek, csak részben védettek, és háborús károkat szenvedtek.[18]

Knežević lelkesen fogott munkához: 1950 márciusában már „a városi főlevéltár”, vagyis a toronyban visszamaradt, még így is jelentős mennyiségű, de teljesen kevert iratanyag rendezéséről tett jelentést a Vajdasági Levéltárnak, sőt a levéltár gyűjtőterületének bejárására is volt ideje: elment a zentai gimnáziumba, a járásbírósági irattárba, a telekkönyvi hivatalba. Kiszállásairól jelentést tett a Vajdasági Levéltárnak. Általában a zentai Levéltári Központot a Vajdasági Levéltár fiókjának tekintették Zentán, ezt bizonyítja a Központ által használt cirill betűs fejbélyegző is: „GIONSAPV N. Sad Vojvođanska arhiva Arhivsko središte Senta” (Vajdaság Autonóm Tartomány Népképviselőháza Főbizottsága Újvidék, Vajdasági Levéltár, Levéltári Központ Zenta). A Vajdasági Levéltár szakigazgatást gyakorolt a levéltári központok felett, de azok valójában a városi népbizottságok irányítása alatt álltak. Ugyancsak a Vajdasági Levéltár utasítására vett részt dr. Knežević az első iratselejtezésben Óbecsén, ahol a Népbankban már szabályos ügykörjegyzék alapján selejtezték az értéktelen iratanyagot. Júniusban pedig már a Zentai Népbizottság is selejtezett az iratanyagából:

„Én is naponta részt vettem az iratválogatásban: mintegy 120 000 iratot kellett ellenőrizni az iktatókönyvek szerint, megállapítani, hogy melyiknek van tudományos értéke. Úgy 5000 iratot megőrzendőnek ítéltünk, a többit mint értéktelent kiselejteztük.”[19]

Knežević mégis legszívesebben a toronyban tartózkodott, a régi iratok között. A magyar és német szöveget folyamatosan fordította anyanyelvére, a latint szótárral. Júliusban már annyira megismerte az anyagot, hogy azt is látta: a negyedik emeleten nemcsak a régi városi levéltár, hanem sok más intézmény és hivatal iratai is összekeveredtek, és egyedül, illetve Preradov segítségével aligha tud jelentősebb rendezéshez fogni. Ezért segítségért folyamodott a gimnáziumhoz, ahonnan néhány szorgalmas tanuló vállalkozott a nyári szünidőre a toronyban segédkezni. Júniusban megjelentek az első kutatók: a gimnázium két tanára (nevüket a jelentés nem említi) akik – Zenta város monográfiáját megírandó anyagot akartak gyűjteni; az anyag azonban még oly rendezetlen állapotban volt, hogy a kutatásra nem volt lehetőség azon túl, hogy a Levéltári Központnak erre alkalmas helyisége sem volt.[20] Az augusztusi jelentésből mégis arról értesülünk, hogy az anyagot kutatásaihoz néhány egyetemista felhasználta.[21]

Augusztusban és szeptemberben a munka olyan jól haladt, hogy meg lehetett határozni a városi iratanyag kezdő évét, 1769-et, mintegy 50 kötet adókönyv fennmaradását a XVIII. századból és azonosítani a könyvek nagyobb részét:

„Szétválogattuk a könyveket, a különböző jegyzőkönyveket és protokollumokat tartalmuk és jelentőségük szerint. Ha ezt befejezzük, hozzáfogunk az egyes könyvek és általában az iratok átnézéséhez, hogy a lehetőséghez képest leltárt, illetve katalógust állítsunk össze a célból, hogy tudni lehessen, mi minden található ebben a levéltárban.”[22]

Az év utolsó negyedében ejtette meg dr. Knežević a Levéltári Központ gyűjtőterületén lévő községek bejárását; októberben Adán, Moholon és Magyarkanizsán, novemberben Martonoson és Szenttamáson, decemberben pedig Péterrévén járt. Első útja a népbizottságok titkáraihoz vezetett, akikkel megtekintette a község 1944 előtti irattárát, majd pedig ellátogatott a plébániákra és a községi iskolákba. Sommás jelentéseiből kiviláglik, hogy a községekben az irattárak általában rendezetlenek és elhanyagoltak, az egyháziak és világiak egyaránt, valamint hogy a háború alatt nagyobbára a Jugoszláv Királyság idejében létrejött iratanyag károsodott, a háború után pedig általában az egész tőkés társadalom korából eredő anyag veszélyeztetett, főleg a gondatlan kezelés és papírhiány miatt.[23]

A zenta Városi Állami Levéltár megalapítása

A szövetségi levéltártörvény alapul szolgált a köztársaságok azonos törvényeinek megalkotásához. A Szerb Népköztársaság már 1951 elején meghozta levéltári törvényét,[24] amely jogalapot teremtett a köztársasági, tartományi, körzeti mellett a városi állami levéltárak létrehozására is. A köztársasági törvény 3., 5. és 6. szakasza alapján Vajdaság városai levéltárat alapíthattak. A hatályos törvény szerint[25] a Vajdaságnak ekkor tíz, járáshoz nem tartozó városa volt, melyekben – Apatin kivételével – már működtek a levéltári központok. Így tulajdonképpen az eddigi levéltári központok továbbfejlesztése révén jöttek létre a városi állami levéltárak, közöttük a zentai levéltár is.

A városi állami levéltár megalapítását Vajdaság Autonóm Tartomány Népképviselete Főbizottságának Oktatási és Művelődésügyi Tanácsa kezdeményezte: az 5176. számú, 1951. október 11-én kelt, városi népbizottságokhoz címzett körlevelében felszólította azok oktatási és művelődésügyi tanácsait, hogy a már működő levéltári központokból azonos területi illetékességgel, a törvényes eljárás megtartásával alapítsanak városi állami levéltárakat.

„Abból a célból, hogy a városi állami levéltárak hálózata kialakításának kérdése egészében eredményesen megoldható legyen, e Tanács Kulturális-művészeti Bizottsága felülvizsgálta az alapítandó városi állami levéltárak hatáskörét és illetékességét, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy az új városi állami levéltárak azonos hatáskörrel kellene, hogy rendelkezzenek, mint amellyel a mostani levéltári központok rendelkeznek:

1)……

5) a zentai Városi Állami Levéltár: Zenta várost és Óbecsét, valamint a zentai és az óbecsei járást öleli fel…”[26]

Valamivel korábban – augusztus közepén – Vajdaság Autonóm Tartomány Állami Levéltára már utasította a zentai Levéltári Központ vezetőjét, hogy tegye meg a zentai Városi Állami Levéltár megalapításához a szükséges kezdeményező lépéseket.[27] Ezután két és fél hónap múlt el, s ez idő alatt csak annyi történt, hogy Knežević 1951 novemberében a korábbi fejbélyegző helyett, amelyen „Arhivsko središte” (Levéltári Központ) felirat volt, „Državna gradska arhiva” (Állami Városi Levéltár) géppel írt kiadói feliratot kezdett használni, persze még jogalap nélkül.

December 20-i keltezéssel a tartomány megsürgette a városi néphatóság illetékes szervét:

„Ez év október 11-én kelt 5176. számú ügyiratunk kapcsán a Levéltári Központnak Városi Állami Levéltárrá történő átalakítása javaslatának azonnali megküldését kérjük.”[28]

Erre a Zentai Népbizottság Közoktatás- és Művelődésügyi Tanácsa 1951. december 27-én javaslatot készített a zentai Levéltári Központ Városi Állami Levéltárrá történő átalakítására, és ezt felterjesztette a tartomány illetékes tanácsához, az pedig a Szerb Népköztársaság illetékes tanácsához, amely mint főhatóság egyedül volt illetékes a városi állami levéltárak alapítását engedélyezni és hatáskörét megállapítani. A Köztársasági Oktatási és Művelődésügyi Tanács 1952 januárjában tárgyalta a tartományi, illetve a zentai tanács javaslatát, és 339. számú, 1952. január 17-én kelt ügyiratával hozzájárult a zentai Városi Állami Levéltár megalapításához, illetőleg ugyanazon ügyiratszám alatt határozatot adott ki a zentai Városi Állami Levéltár illetékességéről a zentai és óbecsei járás, valamint Zenta város területén.[29]

Az ügyintézés akkori eljárása szerint a köztársasági határozat megtette az utat visszafelé is a hivatali fokozatokon: előbb eljutott a tartományi szervekhez, azok tudomásul vették, és az 550. számú, 1952. február 12-én kelt ügyirattal értesítették a zentai illetékes tanácsot, az pedig február 18-án a levéltárat:

„Levéltár – Zenta

A VAT NK FB Oktatási és Művelődésügyi Tanácsa ez évi 550/12. II. ügyirata alapján értesítjük a fenti Címet arról, hogy az SZNK Oktatási- és Művelődésügyi Tanácsa 399/17. I. 1952. sz. ügyiratával hozzájárult a zentai Levéltári Központnak Városi Állami Levéltárrá történő átalakításához Zenta székhellyel, illetve határozatot hozott annak a Zenta város, a zentai és óbecsei járás területére kiterjedő hatásköréről.”[30]

Végül a levéltárat Zenta Város Népbizottságának Végrehajtó Bizottsága 1952. január 19-én a 17850. számú végzésével alapította meg.

A levéltár megalakulásának eljárási módjából kitűnik, hogy létrehozása három területi-politikai közösség: a város, a tartomány és a köztársaság közös érdeke volt. E közös érdekek szolgálata végighúzódik a zentai levéltár egész későbbi történetén és tevékenységén.

A zentai Városi Állami Levéltár megalapítása a korábbi Levéltári Központhoz viszonyítva azonnali, látványos változást nem eredményezett. Látszólag minden maradt a régiben: a tiszteletdíjas igazgató, a toronyszobák, a hatóságtól való, szinte korlátlan függő viszony. A levéltár megalapítása intézmény-történeti és levéltár-történeti szempontból mégis nagy jelentőségű. A levéltár múzeumi bölcsőjéből kilépve és a helyi hatósági bábáskodás fojtogató érdektelenségén kicsit lazítva önálló jogi személlyé alakult át, állami intézménnyé, amelynek feladatait nem hivatali jó- vagy rosszindulat, hanem törvény határozza meg. Levéltár-történeti szempontból jelentős viszont az a körülmény, hogy a zentai (és a többi városi) levéltár megalapításával egy, a tartománynál kisebb terület kapott önálló levéltári intézményt – a zentai esetében két járás és egy város –, továbbá hogy a megalapítás nem egyedi, elszigetelt, hanem összefüggő tartományi, sőt országos fejlesztés keretében történt már az alapítás előtt kialakított és értékelt területi hatáskörrel.

A levéltár újabb kori története

Az intenzívebb levéltári tevékenység, a levéltári anyag begyűjtése és rendezése 1954-ben kezdődött, amikor megérkeztek az első képesített levéltári szakkáderek, továbbá növekedett a munka- és raktárhelyiségek száma.

Fejlődésének első szakaszában a levéltár tevékenysége főképp a veszélyeztetett levéltári anyag megmentésére irányult. Rövidesen azonban jelentkezett az a törekvés is, hogy működésével bekapcsolódjon a város és a vidék művelődési életébe.

A Szerb Népköztársaságnak a közművelődési, kulturális, művészeti és tudományos intézmények igazgatásáról 1955-ben meghozott törvénye értelmében a Zentai Községi Népbizottság Közművelődési és Kulturális Ügyosztálya 1955. október 24-én hozott 1536. számú határozatával kinevezte a Levéltári Tanács tagjait. Ezzel a levéltárban is kezdetét vette a társadalmi igazgatás időszaka. A tanács első ülését 1955. december 19-én tartotta, és Stojanka Vlahovićot, a zentai gimnázium tanárát választotta elnökül.

A Zentai Járási Népbizottság 1955. december 27-én kelt 5588. számú határozatával a levéltárat járási intézménnyé nyilvánitotta, majd ezt követően neve 1956. január 1-től Állami Levéltárra változott. Első Alapszabályát 1957. június 21-én 52604. szám alatt a Zentai Járási Népbizottság hagyta jóvá. A Levéltári Tanács javaslata alapján 1959. január 1-től az intézmény nevét Zentai Történelmi Levéltárrá változtatta, majd később módosította a mai elnevezésre: Történelmi Levéltár – Zenta. A zentai járás megszűntével 1960 január 1-től az alapító jogait a Szabadkai Járási Népbizottság, majd ennek megszűntével a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának 1965. március 24-én hozott 03-242/1965. számú határozata alapján a tartomány vette át, így a levéltár tartományi intézmény lett. Két év múlva azonban a Tartományi Képviselőház módosította korábbi határozatát a járások hatáskörének a tartományi szervekre való átruházásával, és e módosító határozat 1. szakasza értelmében a levéltárak alapítói jogait a községekre ruházta át.

A reáruházott jogokkal élve Zenta község Közgyűlése a Községi Tanácsnak és a Munkaszervezetek Tanácsának 1967. szeptember 22-én megtartott együttes ülésén 030/5-1967. szám alatt szabályozta a Zentán székelő regionális Történelmi Levéltár státusát. Ezt a határozatot megelőzte Ada Község Közgyűlésének 1967. június 30-án hozott 4861. számú, Óbecse Község Közgyűlésének 1967. június 30-án hozott 4550. számú, Magyarkanizsa Község Közgyűlésének 1967. június 24-én hozott 4825. számú és Szenttamás Község Közgyűlésének 1967. június 28-án hozott 3476. számú határozata, melyekkel Zenta Község Közgyűlését felhatalmazták az alapítói jogok közvetlen gyakorlására. A város közgyűlése élt is az alapítói jogokkal, de csak 1992. március 23-án határozott a zentai Történelmi Levéltár alapítói jogainak átvállalásáról és szerveiről (a határozat száma: 630-3/92-II). Az előző határozatok alapján alakult meg a Történelmi Levéltár Zenta székhellyel és azzal a feladattal, hogy Ada, Óbecse, Magyarkanizsa, Szenttamás és Zenta községek területén a levéltári anyag védelmét ellássa.

Az újbóli megalakulás alkalmával a levéltárhoz csatolták az Óbecsei Községi Népbizottság 1959. december 15-én hozott 07-949/58. számú határozatával Óbecsén megalakított Levéltári Begyűjtő Központot, amelyet az egykori Óbecsei Járási Népbizottság 1. számú épületében, a Felszabadulás terén helyeztek el. E begyűjtő központ alapítására annak idején a zentai Történelmi Levéltár kezdeményezése alapján került sor a célból, hogy a volt óbecsei járás területén begyűjtött levéltári anyag elhelyezhető legyen, védelem és rendezés alá kerüljön, mert a verbászi járás népbizottsága, amelyhez a terület az óbecsei járás megszűnte után tartozott, megtagadta a levéltári tevékenység finanszírozását.

Az 1967. évi községközi megállapodás óta levéltárunk regionális jelleggel bír. Szakmai felügyeletét a Vajdasági Levéltár, 1992-től pedig Szerbia Levéltára gyakorolja. Az öt község a levéltár mindenkori igazgatási szerveiben lévő képviselői útján juttatta érvényre saját érdekeit, esetenként a levéltári tevékenység általános, regionális érdekeinek rovására.

A jogalkotásban is megnyilvánuló társadalmi változások folytán a levéltár 1967-től községközi intézmény lett. A Szabadkai Körzeti Gazdasági Bíróság fi. us. 243/73. számú 1974. jan. 10-én kelt végzése szerint társultmunka-alapszervezetek nélküli munkaszervezet.

A Társult Munka Alapbíróságán 1986. ápr. 21-én, fi 232/1986. szám alatt ügyviteli egységként bejegyzést nyert az Óbecsei Levéltári Részleg.

A levéltár 1990. aug. 6-án a Szabadkai Körzeti Bíróság fi 1176/90. sz. végzésével ismét intézmény, és elnevezése is Történelmi Levéltár Intézmény t.f. lett.

(Az eddig felsorolt változások gyakorlatilag ugyanazon a bíróságon mentek végbe, csak a bíróság neve, esetenként a hatásköre módosult. A levéltár nyilvántartási lapjának száma végig 1-24 volt). Újabb névbeli változás 2001. jan. 9-én következett be. A Szabadkai Gazdasági Bíróság fi. 47/2001. sz. végzésével az 5-24 (!) betétlapon Istorijski arhiv – Történelmi Levéltárra változtatta intézményünk nevét.

 


[1] Történelmi levéltár Zentán 1952-1977. Zenta, 1977 Dobos János írásának átdolgozott változata

[2] A Vajdaság Levéltára (a továbbiakban: VL), Sremski Karlovci, Bánát, Bácska és Baranya Katonai Parancsnokságának iratai, 234/1944. 12. 31. szám.

[3] A DFJ Hivatalos Lapja, 10/1945. szám (szerbhorvátul).

[4] A VL, VAT Népképviselőháza Főbizottságának iratai, 16800 1946.11.02. szám.

[5] Katona Pál: Istorijat muzeja [A múzeum története]. Građa za monografiju Sente. Kulturni život III, Senta, 1968, 47. oldal.

[6] A VI, VAT Népképviselőháza Főbizottsága Közművelődési Osztályának iratai, 10409 és 10410/1947.07.05. szám.

[7] A Zentai Múzeum iratai, 69/1947.08.10. szám (az irat hiányzik).

[8] Történelmi Levéltár Zentán (a továbbiakban: ZTL) Zenta város Népbizottsága iratai, 8755/1947.04.28. szám.

[9] A Zentai Múzeum iratai, 59/1947.02.18. (az irat hiányzik), 81/1947.08.27. és 93/1947.08.28. sz.

[10] A Zentai Múzeum iratai, 69/1947.08.10. sz.

[11] ZTL, Zenta Város Népbizottsága iratai, 8390/1948.03.26.sz.

[12] A Zentai Múzeum iratai, 69/1948.04.23.sz.

[13] A JSZNK Hivatalos Lapja 25/1948.sz. (szerbhorvátul).

[14] Sztáncsics András: Lelkes tolvajok. MAGYAR SZÓ, 1963.12.15., 11. old.

[15] A ZTL iratai, 8/1950.11.25.sz.

[16] Általános törvény az állami levéltárakról. A JSZNK Hivatalos Lapja 12/1950. sz. (szerb nyelven).

[17] A ZTL iratai, 3/1951.02.20.sz.

[18] A ZTL iratai, 10/1951.04.12.sz.

[19] A ZTL iratai, 20/1951.06.19.sz.

[20] A ZTL iratai, 21/1951. 06.21.sz.

[21] A ZTL iratai, 23/1951.07.19. és 27/1951.08.20.sz.

[22] A ZTL iratai, 27/1951.09.20. sz.

[23] A ZTL iratai, 34/1951.10.24., 38/1951.11.22. és 48/1951.12.21. sz.

[24] Törvény az állami levéltárakról. A Szerb Népköztársaság Hivatalos Közlönye 4/1951. sz. (szerbhorvátul).

[25] Törvény a Szerb Népköztársaság közigazgatási-területi felosztásáról. A Szerb NK Hiv. Közl. 7/1950. sz.

[26] ZTL, Zenta Város Népbizottsága iratai, 17.580/1951.10.11.sz.

[27] A ZTL iratai, 26/1951.08.13.sz.

[28] Lásd a 25 alatti jegyzetet!

[29] ZTL, Zenta Város Népbizottsága iratai, 17580/1951-1952.01.19.sz.

[30] Lásd ugyanott.